Bármennyire is meghökkentő adat, egy öblítéssel átlagban 9 liter vizet használunk el, ami továbbgondolva – és kutatva – azt jelenti, hogy naponta fejenként körülbelül 45 liter vizet húzunk le a WC-n. Ez egy nagyobb iroda esetében már döbbenetes mennyiség. A régi tartályok 10-12 liter vizet fogyasztanak, míg a korszerű technológia révén ez 2-3 literre is visszaszorítható.
Jó megoldást jelentenek a kétmennyiséges vagy STOP gombbal ellátott tartályok – érdemes cserélni.
Egyre gyakoribb, hogy kerékpárral járnak dolgozni a munkatársak, amit a munkavállaló sok esetben azzal is támogat, hogy beérkezés után lehetővé teszi a kulturált zuhanyzás lehetőségét. Amennyiben ez gyakori jelenség, érdemes mérlegelnünk a zuhanyrózsa cseréjét. Egy hagyományos zuhanyfej kb. 37 liter vizet enged át percenként, míg a korszerű megoldások ezt 10-15 literre redukálják. Vásárolhatunk perlátoros zuhanyfejet, amely a víz mozgási energiáját felhasználva levegővel dúsítja azt fel, így csökkentett vízfogyasztás mellett olyan érzetet kelt, mintha ugyanannyi víz folyna ki. Az állítható zuhanyfejek révén kisebb mennyiségű víz tud kiáramlani hasonló nyomás mellett, a szűkítő betétek pedig a víz átfolyási sebességét csökkentik, ami akár 7 literes percenkénti fogyasztást eredményezhet.